Üdvözlünk a Nacre Creative világában – ahol a kreativitás és az alkotás öröme találkozik.

A Nacre Creative nem csak egy egyszerű márka. Ez egy válasz. Egy válasz arra a belső hívásra, amit mindannyian érzünk, amikor túl sok a zaj, túl sok az elvárás, és túl kevés idő marad arra, ami igazán feltölt.

A mi történetünk - Anna és Alexa - kislányként kezdődött. Már akkor is vonzott minket minden, ami kézzel készül, amiben ott van a lélek: fonalak, gyöngyök, festékek, agyagozás. Időközben a két kislány felnőtt és 2016-ban barátnők lettek az egyetem első napján, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a közös szenvedély egyszer nemcsak életcéllá, hanem egy közösség alapjává is válik.

Az évek múlásával eljött a valóság: diplomák, nagyvállalatok, határidők, folyamatos teljesítés. Mindketten a multivilágban dolgoztunk, rohanó, teljesítménycentrikus környezetben. A kreativitás, ami egykor természetesen áramlott belőlünk, lassan háttérbe szorult. Egyre ritkábban vettünk ecsetet a kezünkbe. Egyre ritkábban volt csend.

És akkor jött a fordulópont.

Egy new yorki utazás után megszületett a gondolat: Mi lenne, ha visszahoznánk azt a varázst, amit gyerekkorunkban éreztünk, amikor csak ültünk az asztalnál, és csendben alkottunk?

Mi lenne, ha másoknak is segítenénk ezt újra felfedezni?

Így született meg 2024-ben a Nacre Creative. Egy olyan márka, ami nemcsak kézműves élményt, hanem lelki pihenést, flow-élményt, és mélyebb önkapcsolódást kínál.

Olyan DIY készleteket álmodtunk meg, amiknél nem kell előkészület, nem kell utánajárás – csak kibontod a dobozt, és máris benne vagy az élményben. Minden benne van: a gyöngy, a szín, a forma, és ami a legfontosabb – az alkotásra szánt idő.

A célunk nem kevesebb, mint visszaadni az embereknek azt, amit a modern élet elvett: a játékot, a kísérletezést, a lelassulást, az örömteli kétkezi alkotást.

A Nacre Creative nemcsak egy márka – ez egy emlékeztető. Hogy az alkotás nem luxus. Nem csak a gyerekek dolga. Nem időpazarlás. Hanem gyógyító tér önmagad és a világ között.

Ha te is érzed, hogy jó lenne néha kiszállni a mókuskerékből, és csak „csinálni valami szépet”, hogy valami látható értéket teremts a kezeiddel – akkor már most a közösségünk része vagy.

Üdv nálunk,

Anna & Alexa – a Nacre Creative alapítói